Gólya labirintus
Az új tanév kezdetén a lelki programok is elindultak a Luther Otthonban. A keddi áhítaton és Gombkötő Beáta lelkésznővel való személyes beszélgetésen kívül, idén egy különleges programon vehettek részt gólyáink szeptember 28.-án. Újdonsült hallgatóink a kollégiumba való költözéssel, az egyetem elkezdésével, családtól való elszakadással egy jelentős változáson mennek keresztül. Ezen változások és kihívások átgondolására, feldolgozására szolgált a labirintus meditáció, melyet két lelkésznő írt és szerkesztett, Gombkötő Beáta és Szántó Enikő. A megvalósítás pedig a mentori csapat operatív közreműködésével jött létre.
A labirintus egészen délután négytől este tízig várta hallgatóinkat. Bár elsősorban gólyáknak szólt a program, sok felsőbb éves is részt vett rajta. Ők szintén sok tanulságot vonhattak le a körülbelül 20-30 percet igénybe vevő vezetett meditációból, és jobban ránézhettek egyetemi éveik kihívásaira és sikereire. A lelkésznők által összeállított stációk a diákok eddigi életszakaszait vették sorra. Egészen a kisgyermek kortól az egyetem elkezdéséig az élet minden fontos eseményénél, életszakaszánál megállhattak hallgatóink kicsit elmélkedni. A meditációt kérdések, és az állomásokon kihelyezett tárgyak segítették. A röpke fél óra alatt diákjaink újra átélhették az első alkalmat, amikor önállóságot éreztek, elgondolkozhattak milyenek is voltak tiniként, hogyan telt a végzős évük, milyen volt elköszönni a középiskolától. Ezután természetesen a jövőbe való kitekintésnek is maradt hely. Mik a céljaid, miben szeretnél fejlődni? Mit üzennél egykori önmagadnak? Stb. Ilyen, és hasonló jellegű kérdéseken gondolkodhattak hallgatóink. De a kérdéseken túl sok stáció interaktív módon, vagy az érzékek stimulálásával segítette a meditációt. Írj pár gondolatot, mit érzel, takard be magad egy puha pokróccal, jelöld be egy skálán mennyire voltál szerelmes, hazug, lusta, szemtelen tinikorodban, és más hasonló jellegű elvégzendő feladatok során élhették át még élénkebben a labirintust. A kilencedik, azaz utolsó, stációnál egy áldás kíséretében hagyhatták el diákjaink a programot, és megvizsgálhatták azt is, hogy életük melyik szakaszában érezték legjobban Isten jelenlétét.
A labirintus célja az volt, hogy a résztvevők egy fél órára lelassulhassanak, lelkileg is megérkezhessenek az egyetemre. Sokszor a szeptember túl gyorsan elhalad. Főleg, ha közben költözni kell, az egyetemen és a kollégiumban is gólya programok várnak, ahol megannyi új impulzus ér, közben az egyetemi struktúra teljesen más, mint a középiskola volt. Amikor ennyi minden történik egy hónap leforgása alatt, érdemes megállni egy pillanatra, visszatekinteni mindazokra az eseményekre, melyek meghatároznak minket és melyek által most ott tartunk, ahol. A visszajelzések alapján diákjainál sikerült elérni ezt a célt. Sokan hagyták el a labirintust meghatódva, nyugodtan, elgondolkodva. A program sikerére tekintettel valószínűleg több hasonló meditációs lehetőség áll majd a Luther Otthon diákjainak rendelkezésére.
Szunyoghy Anna