Ételosztás

Idén abban a különleges élményben volt része néhány diáknak, hogy ha egy kicsit is, de lehetőségünk nyílt segíteni a környékbeli rászorulókon. Egy szerdai napon, késő délután-este zajlott a munkálkodás.

A résztvevők két csoportra oszlottak: az első csoport készítette el az ételt, paprikás krumplit főztünk aznap. Elég segítő kéz volt, így folyamatosan tudott haladni a folyamat, mely hagyma pucolással és aprítással kezdődött. Ketten a tűzhelynél alkottak, addig mi a krumplikat hámoztuk és vágtuk fel. Mivel a kollégiumba sokan szoktunk főzőcskézni, mindenkinél akadt valamilyen konyhai eszköz, ami segített nekünk: kések, zöldség hámozó és lábasok, nem voltunk szűkén az eszközöknek. A főzési folyamat felénél már a krumpli főtt és a hús is benne volt az edényekben a tűzhelyen. Kihasználtuk a helyet: egyszerre 4 lábasban főtt az étel. Miután befejeztük a zöldségek előkészítését, de még nem volt kész a krumpli paprikás, néhányan különböző kedves figurákat rajzoltak cetlikre, valamint egy „Jó étvágyat!” üzenettel látták el azokat, melyeket a műanyag tányérok tetejére rögzítettünk, hogy ne csak egy ételt, hanem egy szép üzenetet is kapjanak a szűkölködők.

Az egész főzési folyamat nem tartott, alig egy óráig. Ezután jött a második csapat: ők csomagolták az ételt, valamint ők vitték el a környékbelieknek. A paprikás krumpli mellé savanyúságot, kenyeret és egy apró csokit is tettünk, hogy igazán teljes legyen a csomag. Nagyon hidegek ezek a késő őszi esték, nem is csoda, hogy nehezen találtuk meg a rászorulókat. Egy rövidebb villamosozás után a Corvin téren kiosztottunk 3 ételt. Az egyik egy meglepetésnek sikeredett, hiszen egy alvó férfi mellé helyeztük. A másik kettőt pedig két mosolygós úriembernek adtuk oda, akik jóbarátnak tűntek. Nagyon szépen megköszönték és már mentünk is tovább. A Corvin pláza mellett szintén kiosztottunk egy ételt egy hálás asszonynak, aki jó utat kívánt nekünk. Utolsó állomásunk a Blaha Lujza tér volt, ahol az összes többi étel is gazdára lelt.

Itt küldtetésünk véget ért: a meleg étel a rászorulóknak segített, a mosolyuk pedig a mi szívünket melengette meg.

Borszéki Dani
2025.11.26.

WORLD PRESS KIÁLLÍTÁS

Az idei félévben a Luther Otthon lakóinak lehetősége nyílt egy remek szakkollégiumi alkalom keretein belül meglátogatni a 2025-ös World Press kiállítást. A program egy napsütéses novemberi délutánra esett, amely során a kollégiumból közösen elvillamosoztunk az Oktogonig, majd földalattival utaztunk tovább a Széchenyi fürdőig, ahonnan egy rövid séta után meg is érkeztünk a városligeti Biodómhoz.

A World Press kiállítást 49 éve minden évben megrendezik Magyarországon, amely során a látogatók a közelmúlt legfontosabb sajtófotóit és dokumentarista fényképeit tekinthetik meg. A megrázó képek egyértelmű üzenetet hordoznak, egytől egyig igyekeznek felnyitni az egyre közömbösebbé váló ember szemét a napjainkban is folyó szörnyűségekre a világban. Olyan témákat boncolgatnak, mint az orosz-ukrán háború, a migráció, a természeti katasztrófák, a politikai elnyomás és a szegénység.

A kiállítást mindenki mély megrendültséggel, de nagy érdeklődéssel járta végig. Ebben a körülbelül másfél órában rengeteget megtudhattunk a világban folyó eseményekről kezdve a 2024-es Trump elleni merénylettől egészen a szíriai polgárháborúig. Mindezeket pedig egy egészen különleges perspektívából, leginkább a hétköznapi emberek valóságán keresztül szemlélhettük meg.

Összességében mindannyian egy újabb élménnyel gazdagodhattunk, amely nem feltétlen a legvidámabb, de mindenképpen elgondolkodtató volt és biztos vagyok benne, hogy amikor hazaértünk azon a november 7.-i estén, a látottak után sokkal jobban tudtuk értékelni a finom vacsorát és a kényelmes ágyunkat.

Civil Pop-up Park a Luther Otthonban

Április 9-én, szerdán különleges élményben volt részünk a Luther Otthonban, ahol egy estére civil közösségek és kollégisták töltötték meg élettel nagytermünket – ez volt a Civil Pop-up Park.

Az esemény célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a kollégistákat és szervezeteket, bemutassa az aktív civil szervezetek munkáját, és lehetőséget adjon a párbeszédre, kapcsolatépítésre.
A kitelepülő standok között voltak, akik a gyermekektől egészen nyugdíjasokig foglalkoznak a mindennapokban. Beszélgetések, installációk, apró játékok, de még sütemények és frissítők is megjelentek, így mindenki megtalálhatta a számára kedves pillanatokat.

A helyszín hangulata, a kiállítók lelkesedése és sokszínűsége tette igazán különlegessé ezt a pár órát. Jó volt látni, hogy nagy termünk erre a rövid időre nyüzsgő közösségi térré válhat, ahol az emberek nemcsak megállnak, hanem beszélgetnek, kérdeznek, és együtt gondolkodnak a jövőről.

Németh Kingát, a program főszervezőjét és házigazdáját kérdeztem, aki a következőket mondta el:

„A program alapötlete egy hosszas tanakodás után született meg. Úgy vélem, rengetegen élünk itt Budapesten, mégsincs az emberekben egy átfogó kép, hogy merre tudnak menni önkéntesnek. Kedves Társaimmal így közösen megszerveztük ezt a civil fórumot, hogy Kollégistáinkat edukáljuk ebben a témában is. Úgy gondolom, mint a Luther Otthon Szakkollégiumának elnöke mindenképpen feladatom, hogy bővítsem az itt lakók tudását, valamint fejlesszem igényüket, a társadalmi felelősségvállalásra.

Elmondta továbbá:
„Látva, hogy milyen szép számmal látogattak el kollégistáink, barátaink és minden érdeklődő, biztosan állíthatom, hogy ehhez hasonló rendezvénnyel készülünk a jövőben is.”

Összességében elmondható, hogy a Civil Pop-up Park nemcsak egy esemény volt, hanem egy élő bizonyíték arra, hogy kollégiumunk közösségi terei újraértelmezhetők – ha van hozzá akarat és összefogás

Köszönet minden szervezőnek és résztvevőnek, akik lehetővé tették ezt!

Nagyváti Bence
2025.04.09.